Szabadulószoba az Átriumban – még öt napig!

2022. január 04.  ·   Filmajánló   ·  Színházvilág.hu

1935. november 26-án nyitott meg az Átrium, később Május 1. mozi a Margit körúton, majd 2001 februárjában, 65 év után bezárta a kapuit. 2012. november 26-án nyitott meg ismét összművészeti játszóhelyként, a jelenlegi társulat 2017 augusztusában költözött az épületbe – amelyet most egy kicsit visszaadnak a mozinak.

Szabadulószova az átriumban

Még pár napig, pontosabban január 9-ig 1000 forintos jelképes összegért tekinthető meg Lakatos Péter Szabadulószoba című filmje, amelynek főszerepeiben Hartai Petra és Brasch Bence látható. Az Átrium és Kultúrbrigád produkciójában ezentúl mellékszereplőként feltűnik Mucsi Zoltán, Molnár Piroska és Varga Ádám is. A filmet az Átrium csapata a 2021-es lockdown alatt készítette.

„Ez csak egy film. Rövid és egyszerű. A karakterei átlagosak. A konfliktusban sincsen semmi különleges, bárkivel előfordulhat. Minden és mindenki ismerős. Hétköznapi. De vajon akkor miért fáj ennyire? Miért szenvedek úgy, mint egy gyerek, akinek elvették a játékát? Vajon mindenkit ennyire kínoz, vagy csak velem van a baj? Nem tudom… Azt tudom, hogy te az enyém vagy, én pedig a tiéd. Tudom, hogy amíg ez így van, nem érhet baj. Remélem jól tudom… Kik vagyunk, ha már ebben sem lehetünk biztosak?” – áll a film ajánlójában.

A történet egy fiatal pár kapcsolatán keresztül fogalmaz az őszinteségről, a titkokról, a féltékenységről, szerelemről, a bevallott és be nem vallott vágyakról. A történet olyan tabuként kezelt kérdéseket vizsgál, melyekkel szinte valamennyien szembesültünk már. Hol kezdődöm én, és hol kezdődik a másik? Hol vannak a határok? Mik egy kapcsolat szabályai?

 

Jegyet a filmre ezen az oldalon lehet vásárolni.

Átrium, szabdulószoba, film

 

 

Szólj hozzá!


Vajon milyen lesz a Pinokkió Presser Gábor közreműködésével? Évadot hirdetett a Vígszínház

Vajon milyen lesz a Pinokkió Presser Gábor...

A hagyományokat követve a Vígszínház 126. születésnapján ismerhette meg a közönség a 2022/23-as évad bérletes előadásait és újdonságait.
 
Színház naptár

Shirley Valentine a a Centrál Színházban

Április 28-án mutatja be a Centrál Színház Willy Russel sikerdarabját, a Shirley Valentine-t Balsai Móni tolmácsolásában.

A fesztivál, amely színházzal és zenével gyógyít

A színháznak gyógyító ereje van. Erre a megállapításra épül az V. Lélektől-lélekig A Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja, melyet április 22-24. között immár ötödik alkalommal rendeznek meg a Veszprémi Petőfi Színházban. A három nap során színes, aktuális problémákat, kérdéseket boncolgató programjaikkal,...
Új színdarabok
Egyensúlyban
Egyensúlyban
Budapest 
Egyensúlyban
Egyensúlyban
Budapest 
Egyensúlyban
Egyensúlyban
Budapest 
Egyensúlyban
Egyensúlyban
Budapest 
Egyensúlyban
Egyensúlyban
Budapest 
Egyensúlyban
Egyensúlyban
Budapest 
Egyensúlyban
Egyensúlyban
Budapest 
Egyensúlyban
Egyensúlyban
Budapest 
Egyensúlyban
Egyensúlyban
Budapest 
 
 
 
Cached at 07:07:30