Összeállt a Zsámbéki Nyári Színház idei programja

2020. június 23.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu

Zsámbék különleges szabadtéri helyszínei adnak otthont a Zsámbéki Nyári Színház idei programjainak július 5-ével kezdődően. A frissen felújított Zichy-kastély sajátos atmoszférájú, nyitott belső udvarán álló színpadra tervezik idén az előadások java részét, de lesz előadás egyes – gasztronómiához köthető - produkciók esetében a város kedvelt éttermeinek szabadtéri területein.

Összeállt a Zsámbéki Nyári Színház idei programja

Folytatódik a #kedvesZsámbék! zenés irodalmi felolvasószínház-sorozata Seres Tamás rendezésében, olyan művészekkel, mint Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Vecsei H. Miklós, Borbély Alexandra, Kováts Adél, Csuja Imre, Hajdu Steve, Szilágyi Tibor, Balsai Móni, Wunderlich József, Beck Zoltán többek között, de vendégül látják a zsámbéki színpadon HOBO estjét, Mácsai Pál és Lukács Miklós közös Örkény-estjét, Kamarás Ivánt zenekarával, Kollár-Klemencz Lászlót az Ég az erdő című produkcióval, valamint Grecsó Krisztiánt és Hrutka Róbertet is.

Tekintettel a jelenlegi helyzetre, első sorban kis háttérigényű, de nagyon erős produkciókat terveztünk idén Zsámbékra hozni. A felolvasószínházat, és a zenés irodalmi esteket tapasztalataink szerint tavaly is nagyon szerette a közönségünk, volt olyan este, hogy több mint 400-an ültek a nézőtéren – a szomszéd faluból kellett székeket kölcsönkérnünk. Nagy öröm, hogy idén már meg tudjuk mutatni a frissen felújított Zichy-kastély csodálatos belső udvarát is a nézőinknek”– nyilatkozta Russói Tamás, a Zsámbék-medence Idegenforgalmi Egyesület elnöke.

A program:

2020. július 5. Delikát – gasztrokabaré
Írta Karinthy Frigyes. Előadják: Csákányi Eszter, Elek Ferenc. Zenél és közreműködik: Czutor Zoltán

 

2020. július 12. A Szellemről
Szerzőik: Pilinszky János, Weöres Sándor, Csoóri Sándor, Nádasdy Kálmán, Karinthy Frigyes. Előadják: Vecsei H. Miklós, Borbély Alexandra, Hajdu Steve. Zenél és közreműködik: Beck Zoltán

 

2020. július 18. középkori #kedvesZsámbék!
Szerzők: Tinódi, Jannus Pannónius, Háy János, Csokonai. Előadják: Szilágyi Tibor, Csuja Imre, Balsai Móni. Zenél és közreműködik: Lovasi András.

 

2020. július 24. A Szerelemről
Szerzők: József Attila, Tóth Árpád, Áprily Lajos, Arany János. Előadják: Fekete Ernő, Wunderlich József, Kováts Adél. Zenél és közreműködik: Lotfi Begi.

 

2020. augusztus 14. Az Ételekről, a borokról, a gasztronómiáról
Szerzők: Cserna Szabó András, Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos, Kiss Ottó. Előadják: Trill Zsolt, Csákányi Eszter, Vecsei H. Miklós. Zenél és közreműködik: Járai Márk.

 

2020. augusztus 9. Szívárnyék – Pilinszky János két hangon
Előadják: Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs 

 

2020. július 10. Libikóka
Grecsó Krisztián
és Hrutka Róbert zenés irodalmi pódiumestje

 

2020. július 19. Beszélgetés Háy Jánossal

 

2020. július 26. Az élet értelme – Egypercesek száz percben

Mácsai Pál és Lukács Miklós estje


2020. augusztus 16. Ég az erdő

Kollár-Klemencz Zenekar


2020. augusztus 23. Egy fess pesti este

Kamarás Iván és zenekara


2020.szeptember 2. Hobo: Halj meg és nagy leszel

***

Az előadásokról bővebb információ és jegyek a http://zsambekiszinhaz.hu/ és a https://zsambekiszinhaz.jegy.hu/ oldalon, személyesen a zsámbéki Tourinform irodában. Jegyrendelést fogadnak a zsambekinyar.info@gmail.com e-mail címen is.

Jegyár az előadásokra egységesen: 2.500 Ft

Figyelem! A helyszínen az előadások előtt készpénzzel nem lehet jegyet vásárolni, csak bankkártyát tudnak! elfogadni.

Zsámbéki Nyári Színház, 2020., #kedvesZsámbék!

 

 

Szólj hozzá!


A színház Netflixe – elindította őszi évadát a SzínházTV

A színház Netflixe – elindította őszi évadát a...

A pandémia alatt a színházak számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a...
 
Színház naptár

Fűtés letekerve, próbák munkafényben – A Katona első bemutatója október 13-án lesz a Sufniban

"Tervezett bemutatóinkkal igyekszünk a minket foglalkoztató, aktuális kérdések minél szélesebb spektrumát beemelni a színházi térbe. Szeretnénk továbbvinni a már tavaly megkezdett merész, olykor különleges formákkal is kísérletező irányt” – mondta Máté Gábor igazgató.

A Vígszínház társulata addig játszik, amíg a nézők el nem hagyják a hajót...

Szeptember 14-én megtartotta a Vígszínház évadnyitó sajtónyilvános társulati ülését. Rudolf Péter igazgató beszélt a színház előtt álló kihívásokról és az idei nem szokványos évadról, ahol három játszóhelyen nyolc bemutatót terveznek. (A hír csúszásáért a szerkesztő felel, aki elnyaralta a köztes egy hetet,...
Új színdarabok
 
 
Cached at 23:57:35