Gólem Színház


CímBudapest, 1027, Jurányi u. 1.
Gólem Színház

 Színházat csinálni olyan, mint jégre írni - mire leírod a mondat utolsó betűjét, addigra az első betű talán már el is olvadt. (Yossi Israeli)

A Gólem elsősorban színház. Hasonlóan bármely más művészhez vagy művészeti alkotó közösséghez azon fáradozik, hogy a világot jobbá tegye. A Gólem másodsorban zsidó. A színpad az élet, a halál, a szeretet, a gyűlölet, a szerelem és a bosszú birodalma, miközben a darabok egy vallásra, kultúrára, népre, szemléletre vagy mindezekre együtt reflektálnak.

Harmadsorban budapesti. A Gólem a zsidóság sok ezer éves hagyományát és kultúráját tekinti alapnak, mindezek mellett tisztában van azzal, hogy Európában, Magyarországon, Budapesten kell teljesítenie kulturális misszióját.

      Zsidó színházként Közép-Európában működni hatalmas felelősség, óriás kihívás; óhatatlanul kirakatba kerül mind a szennyes, mind a tiszta ruha. A Gólem nem hunyhat szemet a zsidó közösség, vezetés illetve egyének gyengeségei, hibái felett - kritikus és önkritikus.

Attól, hogy Budapesten közép-kelet Európa legnagyobb zsidó közössége él, nem feltétlenül maradhat életben egy zsidó színház, ha nem tud megfelelni a magyar közönségre jellemző magas színvonalú elvárásoknak.

     A Gólem a közösségi színházakkal ellentétben a teljes magyar színházba járó közönséghez szól. Éppen ezért a héber, jiddis, angol, francia vagy bármely más idegen nyelven írt darabokat magyarul mutatja be.

És amíg fényes nappal a Parlamentben, iskolákban, gyárakban és hivatalokban hatalmas elánnal gyártják a felkiáltójeleket, addig este, amikor már csak halovány fények pislákolnak az utcán, barátainkkal - a Gólem nézőivel megpróbálunk a felkiáltójelekből kérdőjeleket hajlítani. A siker nem garantált.

 

Borgula András

 
Hírek és rajongók
 

Közeli előadások a helyen

Rossz zsidók

Rossz zsidók

Gólem Színház · Budapest
október 06. (19:00)
Az apostol - APERTÚRA

Az apostol - APERTÚRA

Gólem Színház · Budapest
október 08. (17:20)
Hűség - APERTÚRA

Hűség - APERTÚRA

Gólem Színház · Budapest
október 08. (19:30)
Ki vele, Néró! - APERTÚRA

Ki vele, Néró! - APERTÚRA

Gólem Színház · Budapest
október 09. (11:00)
Rossz zsidók

Rossz zsidók

Gólem Színház · Budapest
október 10. (19:00)
Kiválasztottak

Kiválasztottak

Gólem Színház · Budapest
október 11. (19:00)
Cucli - APERTÚRA

Cucli - APERTÚRA

Gólem Színház · Budapest
október 12. (19:00)
Dobray Sarolta: ÜVEGFAL

Dobray Sarolta: ÜVEGFAL

Gólem Színház · Budapest
október 14. (19:00)
Vinnai András: LEFITYMÁLVA

Vinnai András: LEFITYMÁLVA

Gólem Színház · Budapest
október 18. (19:00)
Béke - APERTÚRA

Béke - APERTÚRA

Gólem Színház · Budapest
október 26. (19:00)
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A színház Netflixe – elindította őszi évadát a SzínházTV

A színház Netflixe – elindította őszi évadát a...

A pandémia alatt a színházak számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a...
 
Színház naptár

Fűtés letekerve, próbák munkafényben – A Katona első bemutatója október 13-án lesz a Sufniban

"Tervezett bemutatóinkkal igyekszünk a minket foglalkoztató, aktuális kérdések minél szélesebb spektrumát beemelni a színházi térbe. Szeretnénk továbbvinni a már tavaly megkezdett merész, olykor különleges formákkal is kísérletező irányt” – mondta Máté Gábor igazgató.

A Vígszínház társulata addig játszik, amíg a nézők el nem hagyják a hajót...

Szeptember 14-én megtartotta a Vígszínház évadnyitó sajtónyilvános társulati ülését. Rudolf Péter igazgató beszélt a színház előtt álló kihívásokról és az idei nem szokványos évadról, ahol három játszóhelyen nyolc bemutatót terveznek. (A hír csúszásáért a szerkesztő felel, aki elnyaralta a köztes egy hetet,...
Új színdarabok